Más lettél,
Arcodról lepereg a fény,
Nem ismernek,mert nem akarnak,
Félnek töled s könnyeik fakadnak.
Én nem félek,
Mert ismerlek,
Tudom milyen vagy s félhetnék,
De nem teszem,mert más lettél!
Nem értelek,ha értenélek rettegnék,
Félnék s a hajamat tépkedném,
De nem teszem,
Mert nem az én végzetem!
Sötétbe burkolodzo éjszakai alak,
Rémítö külsö,ember feletti szavak,
Csak rám nézett és én tudtam,
Eljött értem az élö halott maga.
Fehér arc,hosszú köröm,
Figyelö szem,ajka vér vörös,
Fekete haj,magas termet,
Ragadozó járás,egy biztos hogy nem ember.
Csak jött felém és én nem mozdultam,
Futhattam volna de nem tudtam,
Lépésnyire volt tölem s nyakamra vetette magát,
Fura volt,de nem fájt.
Eszméletlenül a földre rogytam,
Fájt mindenem s éhes voltam,
De valami mást akaratam,
Vérre fájt a fogam....
Szembe jött velem egy eltévedt kislány,
:-Segíts félek!!Nem találom az anyát!!
Már nem hallottam mit mond csak a nyakát láttam,
S már rá is vetettem magam.
Nem maradt más csak vér tocsa s halott gyermek,
S gyülöltem azt amit tettem,
De muszály volt,tudom,
Olyan volt montha nem lenne büntudatom.....
*****
Csend van, nyugalom, körülötted néma falak
Semmi nem mozdul és semmi nem halad
Mégis a füledbe ordít a szívedbe mar
Az agyadat tépi, földdel eltakar
Bánt, kínoz, nem tudod miért
Nem tudod mi ez, de éget még.
Szobádon nincs ajtó, csak egyetlenegy ablak
A kinti dolgok most is hidegen hagynak
Mint mindig, ha nézed ahogy rohan kint a világ
Itt benn pedig csend van, állókép a szobád.
Mégis a füledbe ordít a szívedbe mar
Az agyadat tépi, földdel eltakar
Bánt, kínoz, nem tudod miért
Nem tudod mi ez, de éget még.
Lelassult mozdulatok, reménytelen kísérlet
A falkaparástól az ujjad bevérzett
Szabadulni próbálsz, az életbe vágysz
Ugye egyedül nem megy, hát mondd: mire vágysz?
Csak van még valaki, aki olyan mint Te
Ha rátalálsz, tedd hát te is ezt vele.
Hogy : a fülébe ordíts, a szívébe marj
Az agyát tépd, földdel eltakard
Bántsd, kínozd, csak ne fakassz vért
Jusson eszedbe: veled is ezt tették!
Csend van, nyugalom, körülötted néma falak
Semmi nem mozdul és semmi nem halad
Mégis a füledbe ordít a szívedbe mar
Az agyadat tépi, földdel eltakar
Bánt, kínoz, nem tudod miért
Nem tudod mi ez, de éget még.
Szobádon nincs ajtó, csak egyetlenegy ablak
A kinti dolgok most is hidegen hagynak
Mint mindig, ha nézed ahogy rohan kint a világ
Itt benn pedig csend van, állókép a szobád.
Mégis a füledbe ordít a szívedbe mar
Az agyadat tépi, földdel eltakar
Bánt, kínoz, nem tudod miért
Nem tudod mi ez, de éget még.
Lelassult mozdulatok, reménytelen kísérlet
A falkaparástól az ujjad bevérzett
Szabadulni próbálsz, az életbe vágysz
Ugye egyedül nem megy, hát mondd: mire vágysz?
Csak van még valaki, aki olyan mint Te
Ha rátalálsz, tedd hát te is ezt vele.
Hogy : a fülébe ordíts, a szívébe marj
Az agyát tépd, földdel eltakard
Bántsd, kínozd, csak ne fakassz vért
Jusson eszedbe: veled is ezt tették!
*****
Őrült érzés száll feléd
Lelkedet nyitja fel
Egy ősi szó, egy furcsa név
Hallgasd: énekel.
Éjszaka színű szenvedő
Csak neked énekel
A szó, ami rólad szól
S, veled együtt tűnik el.
Zúg a harang és véres a tó
Mosd meg arcod és látnád
Betemet téged is a fekete hó
Csillogó, mint a márvány.
Kígyóbőrű szenved-éj
Újjabb fordulót függőhídon játszani
Mondd, miért volna jó?
Testbe rejtsd el lelkedet
Ha kell, majd rádtalál
A szó, mi a tiéd volt, ha volt
Látod, messze száll.
*****
Miért kell élnem, ha fáj?
Miért vagyok szárnyszegett madár?
Miért nincs gyógyír az életre,
Csak a nagyszerű halál?
Se élni, se halni,
A lét kínja mar,
Bár szűnnék meg hamar.
Törött szárnyam
Tehetetlen verdes
Az irgalom másfelé repdes
Önmagam megölni,
Mily nagyszerű tett,
Eldobni e gyászos életet.
Erőm még ehhez sincs,
Agyamban tombol a nincs
Mozdulatlan várom,
Hogy elér a vég,
S lelkem többé nem ég.
Nem kell több kín és gyötrelem,
Sem öröm, sem lázas szerelem.
Megfáradt már a lét,
Elmondja végső énekét.
Felejtsetek, nem is voltam,
Egy ismeretlent leltek holtan
A Földön csak álmomban voltam.
*****
Kihűlt bennem minden vágy,
Meghalt minden, mi mozgatott,
Csak testem van itt, élettelen tárgy,
Céltalan kóválygó zombi vagyok.
Szerelmem az egekbe repített,
A fájdalom a földre levetett.
Csak sántán-bénán kullogok,
Repülni többé nem akarok.
Egy vágyam még akadt őkelme,
Ha maradék életem gyorsan eltelne.
A halál angyala lenne a párom,
És végetérne e nyomasztó álom.
*****
Kettévágott a fájdalom,
Mint éjfél az éjszakát,
Félig még itt vagyok,
Félig már odaát.
A szenvedés köztudott
Lelket emel,
Szabadulás annak,
Ki a test börtönében hever.
Szárnyam már próbálnám,
De a kínból még nem volt elég,
Az ember megedződik,
Vagy végleg elég.
Hogy mi lesz sorsom,
Szinte nem is érdekel,
Egyre vágyok már csak,
hogy a félútról el, el, el…
*****
Kiszáradt patak van szemem helyén,
Könnyeimet már nem mossa a Fény.
Fekete ruhában bandukolok,
El sem hiszem, hogy én, én vagyok.
Csattoghat, döröghet tőlem az ég,
Bennem a tűz már rég nem ég.
Tovább itt élni nem akarok,
A Földön már csak testben vagyok.
Fekete ég a szemfödelem,
Ez vers a végénekem.
Madárdal kísér új utamon
Hol a Fény felragyog, tudom.
*****
Leveleket kerget a szél,
Ez az ősz rólam beszél.
Megcsap az elmúlás szele,
Lelkem könnyekkel tele.
Én is csak forgok körbe,
Nem látom az utat,
Kezem nem szorul ökölbe,
Csak tétován matat.
Kidob a forgató erő,
Irányt, s lendületet ad,
De az utat folytatni,
S bejárni, rám marad.
*****
Amikor nem múlnak az évek
Amikor kihunytak a fények,
Csak sötétség vesz körül
A lényed fájdalomba merül.
Nincs csillag, halvány derengés,
Csak vájja testedet a kés.
A remény meghalni ment,
Nincs többé ki megment
Miért vonszolod még magad tovább,
Miért taposod a szenvedés sarát,
Véget vetni miért nem mersz,
Hisz megtenni nincs egy perc?
Ha nincs is remény,
Maradt egy kába tudat,
Sejted, érzed, hogy
Végig kell járnod az utat.
Emeld hát vándor
Sebes lábad tovább
Valahol messze nyílnak
Már az orgonák.
*****
AJÁNLOM AZ OLDALT
